A nagy érdeklődésre való tekintettel, úgy döntöttem nem csigázom túl sokáig a kedves publikum pattanásig feszült idegeit...
Miután pikk-pakk megállapodtunk a "little house" szükségességét, és költségeit illetően, a mi kedves Mikulásunk kölcsönzött a feleségétől egy hatalmas, ámbár alig világító. zsebnek nem éppen nevezhető lámpát és elindultunk a majdnem vaksötétben...
Mentünk is legalább 20 métert, mire valóban ott állt egy faház, helyes kis verandával, műanyag asztallal, székekkel, óriási kulcstartóval és kulccsal a zárban... Ó drága Murphy, áldassék a neved!
Volt abban 2 lámpa, 2 emeletes ágy, négy szék, egy kockaasztal, rezsó(!), teafőző(!), komplett evőeszközkészlet tányérokkal és konyhai kellékekkel(!), hőszigetelt nyílászárók, hűtő(!), villanyradiátor(!), ágyneműk... ugyan huzat nélkül, de hát már-már túl szép is lett volna, ha még az is van ilyen baráti áron. Én egy laza mozdulattal működésbe helyeztem a radiátort, és szétosztottam a pucér paplanokat, belebújtam a pizsamámba, és egy pulóverbe -ha esetleg jó magyar szokás szerint a radiátor mégsem működne rendeltetésszerűen-, aztán bebújtam a nekem osztott dupla paplan alá. Őseim némi matekolás és esélylatolgatás után hasonlóan cselekedtek.
A hőn áhított regeneráló alvás azonban nehezen érkezett. Forgolódás, szuszogás, fogcsikorgatás, ízzadás, pulcsilevevés, horkolás. Már-már elaludtam, amikor édesapám, akinek a fölöttem lévő emeletes ágyat kiosztottuk, a tőle telhető legfinomabb mozdulattal leröppent a magaslesről, hogy egy stresszoldó cigivel nyugtassa magát. Ezt a hadműveletet homályos emlékezetem szerint még legalább 2x megismételte az éjszaka folyamán. Sebaj, legalább nem fázunk.
Borús reggel, hűvös dán ősz. Valahogy eszembe jutott, amikor tegnap érdeklődve méláztam a még suhanó autó ablakából... vajon, hogy élnek itt az emberek? Gyermekeim! Szép dolog a mindenre kiterjedő kulturális, és néprajzi érdeklődés, DE! Nem árt az ilyesmivel vigyázni, különben megeshet, hogy egy szép napon egy mongol jurtában találjátok magatokat erjesztett lótejet szürcsölgetve, bárányszemeket szopogatva...
Szerencsére Dánia nem ilyen nomád környék... van benne például egy autószerelő műhely is, ahol a mi járgányunk tegnap éjjel tanyát vert... Vajon dolgoznak vasárnap? Telefonálgatás.
A magányos 70 körüli, gyermektelen Svédországba telepedett nagynéni-nagybácsi közben elindult értünk, a kis Polo-val, amibe 12 év alatt 25.000 km-t sikerült belerakni. Volt min izgulni...
Elsétáltunk a kocsihoz, szerencsénkre az irodában dolgozott a tulajdonos házaspár, tündéri kamasz labradoruk társaságában. Használhattam a netkábelt, és a laptopon óriási skypolásban kezdte törni a fejét szinte az egész rokonság, hogyan is keveredjünk haza.
Megtudtuk, hogy a motort 4000 Euro-ért lehetne kicseréltetni itt helyben egy másik használt motorra. Valahogy nem akaródzott a dolog, de a hazaszállítás is horror áron van. Brainstorming.
Sikerül megállapodni, hogy egy csinos kis összegért ácsoroghat a kocsi a maradék egy hétig ott, ahova letették. Aztán majd meglátjuk, mi legyen.
Kora délutánra szerencsésen megérkeztek nyugdíjas megmentőink, és valahogy betetriszeztük a csomagjainkat és még magunkat is a pöttöm kocsiba. Irány Svédország! A nyugalom kedvéért apu vezet.
Óriási esőben érkeztünk meg, így már-már földöntúli élményt okozott az előre lefőzött, jól felmelegített gulyásleves, és az azt követő forró fürdő remekbe szabott kombinációja. Akkorát, de AKKORÁT zabáltam, hogy csak na, és végre aludtam egy rendeset is. Ugyan felfújhatós matracon, de legalább rendes házban.
Hm. Erre a rendes házra legközelebb még visszatérek...
