Izé. Először is sűrű elnézést kérek minden érintettől, amiért alkoholos befolyásoltság alatt megbontom az alapsztorit és az időrendet. Az igazat megvallva egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy merre kanyarodok majd ezután a kitérő után. Szóval mindenkinek kellemes bogozgatást kívánok...
Hogy Bugs Bunnyt idézzem: Ez van srácok... :D
Gondoltam aktualizálom magam.
Utólagos bocsánat Zsuzsitól és édesanyámtól, hogy ma nem jött létre a beígért chatelés. Eléggé beboroztunk ugyanis. :P
Az van, hogy beindult a couchsurfing projekt és jól esett leöblíteni az ilyen-olyan, egyébként igen jóféle német söröket némi hazai háziborral ma este... :) Végre összeszedtem magam, és beírtam a fórumba a Nürnbergi arcoknak, hogy itt vagyok, új vagyok, kb. milyen dolgok érdekelnének a városban, és vigyenek, ahová akarnak. :)
2 napon belül kaptam 6 privát levelet és volt két igen kellemes estém Nürnberg belvárosában. :)
A péntek estémet egy közel kétméteres, szőke, félig amerikai, félig német fiatalemberrel töltöttem Nürnberg patináns jazzkocsmájában a Jazzstudio Nürnbergben, ami 1954 óta üzemel. Azért ez nem semmi... Pukkadhatnak a debreceni jazzbarátok, no! ;)
Előtte némi városnézéssel, töltöttük az időt. Gyönyörű amerikai akcentussal mesélte nekem a különféle történelmi érdekességeket, voltunk a várban, néztünk kilátást, aztán az okos mobiltelefonjával elnavigáltunk a jazzkocsmáig, ahol még ő sem volt, de az én kedvemért utána nézett a programnak. :)
Kiderült, hogy egészen képben van a sörökből, úgyhogy, bár a hideg időt tekintve én már ilyenkor átcsapok borivó üzemmódba, hagytam, hogy inkább sörből legyek kicsit továbbkulturálva. Azért az nem semmi, hogy a fiatalember maga is főzött sört Ámerikában hobbizásból... :)
Mikor végre a sok történelmi sztori után lebattyogtunk a jazzpincébe, szegényem nem győzte behúzni a buksiját, olyan alacsony volt a hely... kicsit amolyan tokajos, borospincés életérzés, csak kőfalak, nem tégla, icipici színpad, szűk helyiség, csöppnyi bár, szóval igazi underground. :D
Épp csak megvettük az első sörünket, már be is indult a buli: egy igazán jóféle blueskoncertre tévedtünk, egy atléta termetű fekete bácsi énekelt, a német muzsikusemberek meg nyomták alá, mint állat. Az átlagközönség valahol 40 és 50 év között volt, egy párocskát leszámítva szerintem mi voltunk a legfiatalabbak az egész vendégseregből. A félidőben betévedtek a srác haverjai, ami nagyban javította az életkori statisztikát, és egyszer csak realizáltam, hogy éppen gyakorlatilag 6 tök ismeretlen német fiatalember társaságában őrjöngök ülve, sörözgetve, Nürnberg legrégibb jazzkocsmájában... Azt hiszem nem kell külön részleteznem a 26 fogas vigyoromat, ami ettől az aromra ült... :D (Igen, mindössze ennyi marad a nagy fogszabályzás után, és még így sem férnek el rendesen... nekem aztán ne mondjátok ezek után, hogy túl nagy a pofám... :D) Mindenesetre most kiderült, vigyorogni még tudok vele... ;)
Amint vége lett a koncertnek, pikk-pakk eloszlott a vendégsereg, mi pedig a bár felé vettül az irányt. Valami titokzatos módon itt már készülőben volt számomra egy meglepetés... A csapos, aki korábban valami sörritkaságra invitált meg minket, most hozott egy kis plakátot nekem, amit már alá is iratott a zenészek egy részével, a maradék autogrammot pedig újdonsült félamerikánus barátom gyűjtötte be, míg én gyanútlanul magamra öltöttem a kabátom. :) A poszter hátuljára kértem még egy-két bulidátumot, megdícsérték Chris barátunk ízlését, (ööö ez azt hiszem nekem szólt), megtudtuk, hogy a zenekar tagjait régi barátság, ám annál kevesebb próba köti össze... és hogy az egyik gitárosarc mindössze száz méterre lakik innen. Na ez aztán a kényelmes hakni! ;)
Ismét nyakunkba vettük a várost, megnéztünk mindenféle helyeket. A legvégén valami káprázatos emeleten kötöttünk ki. Baromi nagy kristálycsillár, hiper-szuper muzsika, középen könyves polcok, a falon szarvas agancs, és arany függöny, és valahogy mégis a jó ízlés határain belül maradt az egész... érdekes. Elücsörögtünk olyan fél 3-ig, aztán szakadó esőben elindultunk a főpályaudvartól induló éjszakai buszokhoz.
Gondoltam, megkönnyítem az átszállásom, és megkértem a buszvezetőt, hogy szóljon, a megfelelő helyen. Kicsit csacsogni kezdtünk, erre kiderült, hogy az édesanyja szlovákiai magyar és ő is törögeti a nyelvet... Nahát!
Szólt is egy helyen, hogy itt szálljak le, menjek át a túloldalra. Követtem az utasítást, de nem láttam éjszakai járatra utaló jeleket... nemsokára érkezett még egy N9 csak az ellenkező irányból. Felpattantam, és nekiálltam kérdezősködni, hogy most akkor honnan is megy az a másik busz???
Sofőrünk ez esetben nemhogy magyarul, még angolul sem beszélt, de végül, miután minden német tudásomat bevetettem, kihámozta, mit is akarok, kirakott a következő megállóban, ahol szerintem előzőleg is le kellett volna szállnom...
Nézek jobbra, nézek ballra, sehol egy ember. Annyit tudtam, hogy nem sok időm volt az átszállásra, úgyhogy nekiálltam a táblákat böngészni, és úgy tünt a következő járat vagy egy óra múlva érkezik. Hát, jobb híreket is el tudtam volna képzelni hajnal negyed 4 körül... Okés, semmi pánik. Lehet, hogy mégiscsak oda jött volna valami, ahol felpattantam erre a buszra? Vagy mégsem?
Na, gondoltam elindulok abba az irányba, de azért közben megnézem, a többi buszmegállót itt a környéken, hátha mégis... Hamarosan érdekes infokat találtam: 1 perc múlva jön a megfelelő számú busz, a megfelelő irányból... és tényleg.
Na ennél a pontnál kicsit elgondolkodtam, de miután még a házhoz legközelebbi megállót is időben észrevettem, már egészen biztos voltam abban, hogy bárki is legyen az őrangyalom, igen kemény csaj vagy legény, és nem sokat lustálkodik... :D Szóval utólag is köszönöm szépen a fentiek valamennyi segédletét!
Négy óra után nem sokkal már otthon is voltam... há' megy ez mint a mozgólépcső! :D
